A Magyar Hírlap információi szerint hétfõn játsszák elõször A vihart a Nemzeti Színházban. A hétvégére tervezett elõadások technikai okokból elmaradnak. A Nemzeti Rt. szerint a színpadtechnika kivitelezõje máig nem adta át teljesen a berendezéseket.
Demján Sándor a teátrumot építõ cég nevében elmondta, bár tiszteli az elõadást rendezõ Schwajda György szakmai maximalizmusát, azt viszont nem tudja elfogadni, hogy a Nemzeti Rt. technikai okokra hivatkozva mondta le a hét végére tervezett bemutatót. Demján Sándor kijelentette: tisztában van azzal, hogy A vihar elõadása kifejezetten a színpadtechnikára épül, ám úgy véli, Schwajda olyat követel a technikusoktól, ami csak a sokadik elõadás után várható el. Szerinte, mint azt a csütörtöki próba is bizonyítja, nincsenek színpadtechnikai gondok. A Nemzeti Rt. közleménye szerint ugyanakkor a fõszínpad technikai berendezéseinek átadása a mai napig nem zárult le. Az elkészült berendezések a mai napig is gyakorta meghibásodnak és bizonytalanul mûködnek.
A vihar címû darab csütörtöki próbáján a korábbi napokon tapasztaltakkal ellentétben mûködött a színpadtechnika a Nemzeti Színházban, ezért a Nemzeti Rt. tegnap úgy döntött, hogy hétfõn közönség elõtt megtartják a Shakespeare-darab elsõ elõadását.